A Kőszegpaty Jövőjéért Egyesület szervezésében, az önkormányzat anyagi támogatásával az idén a megszokottól eltérően ősz helyett a nyári melegben indultunk az éves kirándulásra. Az úti cél fő „attrakciója” ebben az évben adott volt, hiszen Ágh Péter országgyűlési képviselő Úr meghívására a csapat ellátogathatott az „Ország Házába”.

Ezt a gesztust már szinte az út elején volt alkalmunk megköszönni, mert mint azt a mellékelt kép is mutatja a bábolnai pihenőnél egy rövid találkozóra és beszélgetésre is sor kerülhetett. A buszról leszállva „Münchenben” találtuk magunkat, ugyanis filmforgatás volt az utcában amerre indultunk volna az Országházhoz. Kisebb kerülővel, de a megadott időpontban sikerült a budapesti szervezővel a „randevú”. Komoly tárgyi és személyi átvizsgálás után nyerhetett a csapat bebocsátást a Parlament épületébe. Itt egy mindenre kiterjedő idegenvezetésben lehetett részünk miközben a szemet gyönyörködtető látvánnyal szinte betelni sem tudtunk. Nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg annak történetéről, hogy miként találhatott állandó otthonra az országgyűlés a Steindl Imre pályaműve alapján készült neogótikus stílusú épületben.

A látogatás az Országház egyik ékkövének tartott helyiségében, a díszlépcsőházban folytatódott. A teret uraló, vörös színű szőnyeggel borított, 96 fokból álló lépcsősor a főbejárattól a kupolacsarnokig vezet. A lépcsőház arany díszeit, a főlépcső – amelyen a megválasztott képviselők is csak egyszer, megválasztásukat követően vonulhatnak az épületbe - lenyűgöző pompáját, a társalgót, az üléstermet meg is örökíthettük telefonjainkkal, fényképezőgépeinkkel. A főlépcsőház mennyezetén Lotz Károly festőművész két nagyobb és egy kisebb alkotása vehettük szemügyre. A helyiség ékessége a nyolc darab, egyenként négy tonna súlyú gránitoszlop, amelyből összesen 12 darab található a világon. A teret két oldalról szegélyező díszes üvegablakok Róth Miksa műhelyének remekei.

Utunk innen a Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontjába, a kupolacsarnokba vezetett. Itt őrzik ugyanis 2000. január 1. óta a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, amelyre a nap 24 órájában honvéd koronaőrök vigyáznak (az őrségváltás néhány pillanatát is láthattuk).  A kupolateremben őrzött koronázási ékszerek látványát természetesen csak szemünkkel rögzíthettük.

A közel 27 méter magas kupolacsarnok legalsó szintjét körfolyosó díszíti. Ehhez kapcsolódik a tizenhat ágú pompás csillagboltozat, amelynek ágai közé karcsú, színes üvegablakokat építettek. A pillérkötegek tövében aranytalapzaton, aranybaldachin alatt magyar uralkodók szobrai állnak apródjaik társaságában. A foglalkozásokat, szakmákat és tudományokat bemutató szobrok egy különleges anyagból, a maga korában újításnak számító pirogránitból készültek a pécsi Zsolnay-gyárban. A teremben megcsodálhattuk Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyegét is, amely türkiz színben pompázik a lábunk alatt. Több iskolás gyermek is utazott velünk és nagyon jó érzés volt hallani, hogy felismerték a szobrokat aszerint  hogy melyik tudományt ill. szakmát ábrázolta.

A séta ezt követően a főrendiházi ülésterembe vezetett, amely – mióta az Országgyűlés egykamarás – konferenciák, diákprogramok és rangos ünnepségek helyszínéül szolgál. Szemet gyönyörködtető a gazdag aranyozás, a szlavóniai tölgyből készült kazettás mennyezet és a hét sorban, patkó alakban elhelyezett barna, zöld és piros színű asztalok és padok együtteséből álló 453 ülés. A kitűnő akusztikával rendelkező terem oldalfalain körben két szinten karzatok húzódnak. A patkó talpfala mentén tölgyfából készült hatalmas elnöki és szónoki emelvény magasodik. A mögöttük lévő főfalon Magyarország uralkodócsaládjainak festett címerei, az emelvény két oldalán pedig a nemesség történelmi szerepét kiemelő falfestmények láthatók.

A kor egyik technikai vívmánya volt a befúvásos fűtési – hűtési rendszer. A tervező elképzeléseivel összeegyeztethetetlen volt, hogy kémény kerüljön a neogótikus hatású épületre. A fűtési kazánok egy szomszédos utcába kerültek, ahol a mai napig is találhatóak. Tehát a hőtermelés helyét és a hőleadó felületeket térben elválasztották egymástól, amellyel Európa egyik első távfűtési rendszerét valósították meg. A fűtési rendszer másik érdekessége, hogy nem meleg vizes, hanem gőz munkaközegű, mivel ekkora tereket csak ezen hőhordozó segítségével lehet kifűteni.

Érdekességként említette idegenvezetőnk az üléstermek előtt lévő számozott szivartartók történetét. Régen még megengedett volt a dohányzás a folyosón, ha pedig folytatódott az ülés, a képviselők letehették félbehagyott szivarjaikat.

Az épület termeinek látogatás után sétáltunk a Kossuth téren majd felkerestük az „Összetartozás Emlékhelyét”, ahol mindazon települések nevei szerepelnek a falakon, amelyek a „Szent István-i Magyarország”-hoz tartoztak. Itt mindenki természetesen a saját települése nevét kereste a sűrűn teleírt oldalfalakon. Sikerült megtalálni Kőszegpaty nevét is!

A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12.485 településnevét vésték. Kerestük lakóhelyünk (jelenlegi ill. korábbi) nevét a táblákon. A sétány a Honvéd utca kereszteződésénél eléri az ötméteres mélységet. Itt van az emlékhely szíve, egy körüljárható, hatalmas, hét szegmensből álló, meghasadt gránittömb, közepén égő öröklánggal, amely a szegmensek közötti réseken keresztül látható. A fényképek készítése után búcsút intettünk a Dunának és az Országháznak, indultunk Nagytéténybe hogy a megérdemelt ebédet elfogyasszuk. A Sekrestyés Étterem és Cukrászda várt bennünket a bőséges és ízletes ebéddel. Lehetőségünk volt kávé, sütemény, fagylalt fogyasztására is.

Következő állomásunka a Campona bevásárló központban levő „Cápás állatkert” TROPICÁRIUM volt.

Az állatkertben láttunk cápákat, aligátorokat, egzotikus hüllőket és kétéltűeket, kis majmokat, madarakat, és több ezer színes halfajt.  A cápaakvárium alatt húzódó 12 méteres látványalagútban karnyújtásnyira csodálhattuk meg a homoki tigris-, és barna szirtcápákat. A rájasimogató akváriumban minden látogató (akinek volt mersze) megsimogathatta a rájákat. Az esőerdő részen, az aligátorok felett negyedóránként eleredt a trópusi eső. Ez még azoknak is nagy élményt jelentett akik a halakkal, hüllőkkel, cápákkal nem állnak elválaszthatatlan barátságban.

Hazafelé a jó hangulatról néhány nemcsak hangosan, de szépen is éneklő férfi kiránduló társunk gondoskodott.

Elmondhatjuk, hogy egy igazán tartalmas, szép napot tölthettünk újra együtt!

Köszönjük a szervezőknek, várjuk a jövő évi folytatást!!

Milos Lászlóné