Március 4-én Lukácsházán a IV. Pincés Kemencés Böllérversenyt rendezték. Kőszegpaty aránylag kis létszámú csapattal (de nagy kedvvel és lendülettel) vett részt a rendezvényen. Gergye Péter Pál az egyik alapítója a csapatnak, sajnos már csak az égből támogatott bennünket.
A kora reggeli órában a disznó perzselésekor hazai pálinkával, pogácsával és hájas „kráflival” kínáltuk a nézelődőket. Közben a kemencés helyszínen a sátorban készítettük a lilahagymával díszített töpörtyűs és zsíros kenyereket. Raktuk tálakra a Kőszegpaty Jövőjéért Egyesület lányai és asszonya által sütött süteményeket. Készült a forralt bor és a citromos tea, hogy kellően felkészülten várjuk a látogatóinkat. Vágtuk a zsemlyét, fűtöttük a katlanokat, hogy amire a csapat másik része megérkezik a félbevágott sertéssel gyorsan haladjon a munka. Aztán készítettünk tört krumplit és a böllérmája(kat). Egy disznónak egy mája van, de mi varázsoltunk összesen négy májat, hogy megfelelő mennyiséggel rendelkezzünk. Aztán csináltunk rizses húst, „tóros” káposztát. Folyamatosan sült a hús, a „ kódis - kása”, véres és májas hurka, a húsos kolbász. A kemencében csülköt készítettünk és héjában sült krumplival tálaltuk. A töpörtyű kisütés után pillanatok alatt elfogyott (megint nem tudtam megkóstolni, nem voltam kellően gyors)
A nap folyamán folyamatosan érkeztek a „Kőszegpatyi Tor-kóstolók” sátrához a látogatók. Örömmel fogadtuk a már visszatérőket is és az újonnan ránk találókat is. Az elkészített finomságok mind elfogytak. Ebből is és a kapott dicsérő szavak alapján gondoljuk, hogy jól sikerültek az általunk készített eledelek.
Az eredményhirdetéskor a Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete és Lukácsháza Község Önkormányzatának Emléklapját kaptuk a 2017.03.04-én Lukácsházán a Biotájházban és a csömötei szőlőhegyen rendezett IV. Pincés kemencés Böllérversenyen való részvételért.
Minden kedves vendégünknek köszönjük a látogatást, reméljük viszik tovább a kőszegpatyi csapat jó hírét és a következő évben is tiszteletüket teszik a sátrunknál.