phoca thumb l 05A Kőszegpaty Jövőjéért Egyesület szervezésével és az önkormányzat támogatásával szeptember 19-én a község lakosai kiránduláson vettek részt.
A program Pannonhalmán egy a szerzetesek életét, és filozófiáját bemutató filmvetítéssel kezdődött.

Ezt követően a látogatók idegenvezető társaságában ismerhették meg az apátság fontosabb részeit. Az apátsági könyvtár gyűjteménye és impozáns épülete minden részt vevő számára mély benyomást tett, majd a gyógynövénykert megtekintése következett, ahol óriási levendula ültetvényeket és különböző gyógyításra alkalmas növényeket ismerhettek meg a látogatók, többek között a levendula feldolgozását és hasznosítását is. A túra első része likőr és csokoládékóstolással zárult. Tovább utazva a hangulatos, zsúptetős Fehér Akác vendéglőben csillapították éhségüket a kirándulók. Az eső egy órás sziesztával gazdagította a programot, melyet a kirándulók a buszon töltöttek. A süss fel nap gyerekdal hatására továbbállt.
A kirándulás utolsó állomásaként, a győri állatkert következett, melyben a látogatók megcsodálhatták az állatok sokszínűségét. A nap csúcspontja a csimpánzok műsora volt, akik megpróbáltak mindenkit utánozni kekszért cserébe. Erre az attrakcióra jót derült a társaság. Hazafelé a buszon nótával és sütizéssel záródott a nap.

A falu lakói köszönetet mondanak az egyesületnek és az önkormányzatnak a csodás nap megvalósításáért.