Kőszegpaty.hu

Kőszegpaty község Önkormányzatának hivatalos honlapja

A február 6-án indult foglalkozás az összes könyvtárban lévő gyermeket lekötötte.

Az eddig részt vevő gyerekek elmondták, hogy még nem tanulnak számítástechnikát az iskola keretein belül. A legidősebbeknek is csak a jövő évtől szerepel a tantervükben. Ennek ellenére autodidakta módon sikerült elsajátítaniuk az internet böngészés alapjait.

Kendik Miklós Kőszegpaty volt polgármestere 2015. február 3-án 78. életévében elhunyt. Azon kevesek közé tartozott, aki mindig közéleti ember volt. 1990. szeptember 30-án megválasztották Kőszegpaty község polgármesterének.
Megbízatását ettől kezdve a község választópolgárai minden önkormányzati választáson megújították, mígnem 2014-ben visszavonhatatlanul kimondta: „Jöjjenek a fiatalok!” Lehet érzett valamit, vagy csak a 77 év súlya mondatta ki ezt. A legvalószínűbb a józan ember bölcsessége, hogy ennyi idősen 24 év után át kell adni a stafétát.

 

Igen, józan és bölcs ember volt, tudott hallgatni, tudott elszántan vitázni, keresni a jó kompromisszumokat és mindenkor fel tudta mérni határait. Demokrata volt, aki hitt a többség igazában.

Kőszegpaty község Önkormányzata sosem tartozott a jómódúak közé, ezért mindig előre gondolkodva, céltudatosan kellett a testület munkáját, a falu életét szervezni, takarékoskodni, csak így lehetett a fejlesztéseket tervezni.
Tevékenysége meghatározó volt abban, hogy kiépítésre került a víz- a csatorna- és a gázhálózat; megújultak az utak, járdák; kiépült a telefonhálózat; kábel TV; mindaz, amitől egy falu megfelel a mai kornak.

Pártolta az Önkormányzatok társulását, meggyőződése volt, hogy együtt erősebbek vagyunk, összefogva messzebbre lehet jutni.
Nagy szíve volt, szeretett adni, segíteni, és sosem várt viszonzást.
Mélyen érző emberként megviselte a sikertelenség, ha valamiben meg kellett hátrálni, ha valami nem a fejlődést szolgálta.
Hűséges típus volt, aki nemcsak párjához, kisszámú munkahelyéhez is ragaszkodott.
Igazi kőszegpatyi lokálpatrióta volt, mértéktelenül szerette faluját, az ott élő embereket.

Alig akarjuk elhinni, de tevékeny életútja lezárult. Alkotó közéleti emberként, munkatársként, barátként, ismerősként hatalmas űrt hagyott maga után, de mégis tovább él bennünk és tárgyiasult tetteiben.
Szeretnénk hinni, hogy az égben felhő-fotelben ülve, kacagva néz le ránk.
Mi itt a földön elfogadjuk az elfogadhatatlant. Földi utad emlékét megőrizzük.

 

Tóth János
jegyző

Köszönjük az önkéntes résztvevőnek: Kiss Istvánnak, Ifj. Kiss Istvánnak, Rigó Józsefnek, Kovács Lászlónak, Bárdics Richárdnak a segítségét és munkáját a favágásban, valamint Bogdán Lajosnak a közfoglalkoztatás keretein belül végzett tevékenységéért. Külön köszönet Farkas József falugondnoknak a a szervezésért.

 

Képek megtekintése 1.

 

Képek megtekintése 2.

Kőszegpaty Önkormányzata pályázatot ír ki a csapat új nevének megválasztására.
Nyeremény: belépőjegy a Böllérversenyre két fő részére és egy üveg bor.

Február 6-tól minden pénteken 17 órától a könyvtárban fakultatív program keretein belül számítógépes foglalkozást tartok. A 45 perces foglalkozás keretein belül minden alkalommal a gyerekek egy-egy olyan témát ismerhetnek meg és gyakorlat útján sajátíthatnak el, amelyre az általános iskolák nem fektetnek kellő hangsúlyt, de az életben szükség lehet rá. A foglalkozás ingyenes.

 

Milos László

December 29-én Szent Miklós római katolikus templomban a Kőszegi Vonósok Kamarazenekar adott évbúcsúztató hangversenyt. A község életében ez a hangverseny rendkívüli esemény volt, első alkalommal szólaltak meg a templom falai között a vonós hangszerek. A közel 1 órás műsor szívmelengető volt minden korosztálynak. A zenei élmény mellett a kamarazenekar művészei kedvességükkel, közvetlenségükkel lenyűgözték a hallgatóságot. Külön megtiszteltetés volt a falunak, hogy a zord időjárás, a rossz útviszonyok és a hideg dacára fergeteges koncertet adtak.

December 17-én a Nemescsói Evangélikus Egyházközség Betlehemes Szolgálat, az Ács Mihály Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Kőszegpatyi óvodások, kisiskolások és a Kőszegpatyi Mentálhigiénés Otthon lakói Karácsonyi műsort adtak a falu lakóinak. Ezt követően Kőszegpaty szorgos asszonyai és lányai gondoskodtak a családias karácsonyi hangulatról. A falu apraja-nagyja finom sütemények, egy pohár forralt bor és tea mellett beszélgettek.

December 6-án délután mézeskalács-sütésre gyűltek össze a gyermekek és kis segítséggel szebbnél szebb süteményeket készítettek. Fahéj és szegfűszeg illata töltötte be a termeket. Így várták a Mikulást, akinek ajándékaiért a kicsik műsorral kedveskedtek.

December 5-én néhány fiatalember felelevenítette a krampuszjárás szokását. Az utcai lánccsörgésre nem csak a kutyák csaholtak, de meglibbentek a függönyök és nyíltak az ablakok. Az álarcos krampuszoknál nem az ijesztgetés volt a cél, a gyermekeknek szaloncukrot osztogattak. A krampuszok viszonzásul szívesen fogadták a lélekmelengető teát.

Értesítjük a település lakosságát, hogy fogorvosi alapellátást biztosító Tölgyesi Dentál LUX Bt. a rendelési időt átmeneti időre módosítja.

Dr. Tölgyesi István rendelése szünetel, az alapellátást biztosítja és helyettesíti Dr. Csontos Eszter fogszakorvos.

03Évbúcsúztató téli hangverseny volt december 29-én Kőszegpatyi katolikus templomban. A jól sikerült rendezvényre több, mint ötvenen voltak kíváncsiak.

Ezúton köszönjük a Kőszegi Vonósok és Vass Csaba András plébános úr munkáját, mely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szép este.

 

A koncertről készült fényképek megtekinthetők a galériában.

Karácsonyi műsort tartottak december 17-én a Kőszegpatyi volt óvoda épületében.

 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani

  • a Nemescsói Evangélikus Egyházközség Hittanosainak Betlehemes Szolgálatának
  • az Ács Mihály Alapfokú Művészeti Iskola Növendékeinek
  • a Kőszegpatyi óvodások, Kisiskolásoknak
  • és aKőszegpatyi Időskorúak Szociális Intézetének

a nagyszerű előadásokért

Továbbá minden közreműködőnek a süteményekért, a felszolgálásért, valamint a forralt bor és a puncs készítőknek egyaránt.

01Elvittek egy rossz gyereket meg egy anyóst is.
Letarolták Kőszegpatyot péntek este a krampuszok!
Közel 25 év után feltámasztottak egy elszunnyadt hagyományt az alvilági lények. Minden ablakon bezörögtek.
Ahol gyerekek voltak, ott szaloncukrot adtak, ahol csak felnőttek, ott meg ittak.
De több volt a felnőtt, mint a gyerek, így az összes krampusz lerészegedett! Fél tízre már fájt mindenük, így az ivásban segítségre jött mesterük!
Ő már segített párszor, Miszter Kovács „Jedi" László!
Ez legyen most a zárszó, nézzétek meg a fotókat párszo!
Krampuszok fenyegető levele letölthető itt.

Képek a galáriában.

02forrás: simasag.hu

2014. december 2-án Simaság Község Önkormányzata ünnepi megemlékezést tartott Gróf Festetics Imre születésének 250. évfordulója alkalmából.

A megemlékezés a temetői emlékhelyen vette kezdetét, ahol Majthényi László a Megyei Közgyűlés elnöke és Molnár László polgármester leplezte le Takács Győző képzőművész alkotását. Ezután többen koszorút helyeztek el az emléktáblánál. A teljesség igénye nélkül ezek névsora: Herceg Festetics György, Dr. Szabó István a keszthelyi Georgikon Természettudományi Karának képviseletében, a kaposvári Egyetem,a pilisi parkerdő Zrt, a Bakonyerdő Zrt a NAKVI képviselői, Beythe István a Pannon Természetismereti Társaságtól és Kőszegpaty Önkormányzata. Az emléktáblát Dékány Ferenc a Győri Egyházmegyei Hivatal vezetője szentelte fel.

Három lelkes diák tollat ragadott és leírta az adventi kirándulás során szerzett tapasztalatait, amit most az olvasók felé közzé teszek.

 

1. Harrer csokigyár

Mi is mint sokan mások látogatásunkat tettük a soproni Harrer csokigyárban. Mikor megérkeztünk egy nagyon szép és kellemes környezet fogadott minket. Gyerektől elkezdve a felnőtteken át az idősekig ott azon a helyen mindenki újra "gyermeknek" érezhette magát egy kicsit. Először is kaptunk egy nagyon rövid ám,de annál is izgalmasabb előadást a csokoládé történetéről. Azon szerencsés emberek közé tartoztunk akik bepillantást kaphattak a csoki gyártás folyamatáról. Mikor már mindenki úgy gondolta,hogy eleget látott és hallott a csokoládé fortélyairól eljött a kóstolás ideje is amit mindenki nagyon várt.

Impresszum

Moderátor: Milos László István

Rendezvényfotók: a falu lakosai

Nevezetességek képei és légifotók:
Tamás Csaba

Adatvédelem

Minden jog fenntartva.
Az oldalon található képek és szöveges tartalom másolása, továbbközlése csak az oldal tulajdonosának engedélyével lehetséges.
Adatvédelmi nyilatkozat.

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Bővebb információ az adatkezelési szabályzatban.