Kőszegpaty.hu

Kőszegpaty község Önkormányzatának hivatalos honlapja

01kpatylegifoto 02szmtemplom 03kastely1 04kastely2 05faluhaz 06faluhaz 07lovarda

phoca thumb l 001Kőszegpaty Jövőjéért Egyesület szervezésében, az önkormányzattal anyagi támogatásával 2018. szeptember 29-én Pozsonyban voltunk kirándulni.

Utunk elején talán Vasvár magasságában egy szarvas „kelt át” előttünk az úttesten bár nem volt kijelölt gyalogátkelőhely felfestve számára. Szerencsések voltunk mi és a szarvas is, egy kisebb fékezéssel sikerült a közelebbi találkozást elkerülnünk.
Aztán zavartalan buszozás után, a „határon átrobogva” már Pozsony városában is voltunk. Először autóbuszos városnézés volt: fel a domboldalon, kanyargós utcákon gyönyörködhettünk a panorámában. Aztán felvettük a sétálós cipőinket, a segédeszközeinket (bot vagy esernyő a sétapálca helyett) és követtük az idegen vezetőt.

Pályázati felhívás a felsőoktatási tanulmányokat folytató és felsőoktatási tanulmányokat kezdő hallgatók számára. A felhívás letölthető a hirdetmények között és a linkekere kattintva.

A polgármesteri fogadóóra rendszeressége a csekély érdeklődésre való tekintettel havi egy alkalomra módosult.

Az októberi fogadóóra időpontja 2018. október 15-én hétfőn 17 órától 18 óráig.
A többi hétfői napokon kérdéseiket az alpolgármester továbbítja a polgármester felé.

A 1364/2018. (VII.27.) számú Kormányhatározat (a továbbiakban: Korm. határozat) értelmében a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz - vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesülhetnek a fűtési költségek viselésével összefüggésben.

A támogatás keretében a Korm. határozat alapján, háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható belegkésőbb 2018. október 15. napjáig, amely határidő elmulasztása jogvesztő!

Az igénybejelentő nyilatkozaton rögzíteni szükséges az igényelt fűtőanyag fajtáját, amely később nem módosítható. Az igénylő személynek az adott háztartás a bejelentett lakhelye, vagy a bejelentett tartózkodási helye.

Háztartás: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdésének f) pontja szerint az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Ugyanazon címre kizárólag egy igénybejelentés nyújtható be, vagyis ha több család, külön háztartásban is lakik egy címen, abban az esetben is csak egy igénylés adható be.

Tisztelt Cím!

 

A 21/2016.(VI.9.) BM sz. rendelet 4. §-a (1) bek. valamint a 10.§. (8) bekezdése alapján tájékoztatom T. Címet, hogy a kéményseprő-ipari szolgáltatási feladatainkat az Önök településén 2018. 02. 07-én. megkezdjük.

A 2015. évi CCXI tv. 2. §-ának (5) bek. alapján az egylakásos ingatlanok esetében sormunka keretén kívül, megrendelésre kell elvégezni.

Fentiek alapján ezen időszakban a körzetben tartózkodó kéményseprő munkatársainknál, ill. az alábbi elérhetőségeken megrendelhető a szolgáltatás:

 

Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft.

Szombathely, Nárai u. 3.

Tel: 94 506-490, fax: 94 506-498

Mobil: + 36 30 4747376

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Segítségüket előre is köszönjük.

Szombathely, 2018. február 5.

Vas Megyei Kéményseprő Kft.

Tisztelt Lakosok!

A szelektív hulladékszállítás községünkben 2018-ban az alábbi napokon történik:

Január 25, Február 22, Március 29, Április 26, Május 24, Június 28,Július 26, Augusztus 30,Szeptember 27, Október 25, November 29, December 20.

husvet

A könyvtár nagyszombat helyett a húsvéti könyvtárprogramra való tekintettel nagypénteken (március 25-én) tart nyitva.
Március 28-án Húsvéthétfőn zárva lesz.

Oldal frissítés

  • Frissítve: 2018. október 8., hétfő 15:12:40.

Hirdetmények

Hirdetmény

Szelektív hulladékgyűjtés 2018-ban

a Településképi Arculati Kézikönyve és Településképi rendelete elkészítésére vonatkozóan

Eboltási hirdetmény

Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása

Felhívás

2. fokú hőségriasztás elrendelése

Az erdő és szabadtéri tüzek megelőzésére

Fogorvosi ellátás

Fogorvosi ellátási szolgálat

A Katasztrófavédelmi kirendeltség őszi felhívása

Kéménytüzek

Tűzvédelem az őszi időszakban

Aratással kapcsolatos információk

A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása

A könyvtár nyitvatartási rendjének megváltozásáról

A 2014. C. tv. szerinti előírásoknak megfelelően a "könyvtár nyitva tartását a hét valamelyik munkaszüneti napján is biztosítani kell".
Ennek megfelelően az új nyitvatartási rend:
Hétfőn 15.00-18.00
Szombaton 14.00-17.00
Köszönjük megértésüket.

Szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatos információ

A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívása.

Átalakult a szociális ellátások rendszere

2015. március 1. napjától átalakult a szociális ellátások rendszere.

Hatályba lépett Kőszegpaty község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról, egyes ellátásokról.

bővebben...

Változások az aktív korúak ellátásával kapcsolatban

A szociális ellátások 2015. március 01. napjától bekövetkező változásaival kapcsolatos tájékoztató letölthető itt.

Pályázatkereső

Keresés az érvényes pályázatok között
 
www.pafi.hu

Egyesület

1sz

Névnap

2018. október 15. hétfő
Teréz, Terézia
07:0918:04

Holnap
Gál, Aurélia
napja lesz.

Látogatottság

MaMa114
TegnapTegnap175
EhetiEheti114
EhaviEhavi2603
ÖsszesÖsszes132837

naturpark transparent

Impresszum

Moderátor: Milos László István

Rendezvényfotók: a falu lakosai

Nevezetességek képei és légifotók:
Tamás Csaba

Adatvédelem

Minden jog fenntartva.
Az oldalon található képek és szöveges tartalom másolása, továbbközlése csak az oldal tulajdonosának engedélyével lehetséges.
Adatvédelmi nyilatkozat.

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Bővebb információ az adatkezelési szabályzatban.